A kérdés nem az, hogy kell- e változtatni, hanem az, hogy mit és hogyan kell megváltoztatni?


László Ervin


Akiket foglalkoztat világunk fenntarthatósága, jól tudják: valamit tenni kell azért, hogy a világ, amiben élünk, folyamatos mozgásban maradjon, változások kellenek. Nincs egyetértés azonban azzal kapcsolatban, hogy milyenek legyenek ezek a változások: vannak, akik radikálisabb, mások kevésbé radikális változásokat szorgalmaznak. Az elképzelt változások milyensége alapján a fenntarthatóság hívei két jól elkülöníthető, és bizonyos tekintetben egymással szemben álló táborra oszthatók: a „változás híveire” és a „stabilitáspártiakra”.

Előbbiek – akik globális értelemben „világmegváltoztatók”-nak is tekinthetők – azzal érvelnek, hogy kizárólag az alapjaiban történő átalakulásnak van értelme. A stabilitáspártiak ezzel szemben óvakodnak az ilyen drasztikus lépésektől: szerintük a jelenlegi rendszer igenis fenntartható, csak erősebbé és ellenállóbbá kell tenni. Kinek van hát igaza?Talán mindkét tábornak. Van, ami megérett a váltásra, és van, amit stabilabbá kell tennünk. Nézzük meg, mit és miért kell megváltoztatnunk!

Világunk jövője két rendszer egymásra gyakorolt kölcsönhatásán múlik. Az egyik a bioszféra – vagyis a bolygónkat keresztül-kasul átszövő élet hálója –, a másik az egymással az egész világot körülölelő interakcióban élő emberi közösségek rendszere. Az egyiket meg kell változtatni, a másikat stabilizálni kell.

A bolygónkon jelen levő Természetet meg kell védenünk, dinamikus egyensúlyi helyzetét fenn kell tartanunk és ellenállóbbá kell tennünk. Vigyázni kell azonban arra, hogy „ne feszítsük túl a húrt” annyira, hogy a Természet elérjen egy kritikus pontot, mert az ekkor bekövetkező dinamikus változások aligha szolgálnák az Emberiség javát. Végső soron az Emberiség rendszere a Természet rendszerén belül született meg és épült fel a legutolsó jégkorszak óta eltelt évezredek során.

Az Emberiség azért maradhatott fenn, mert összhangban állt a Természet teremtő és megújító-megújuló képességeivel. E szoros, de sérülékeny kapcsolat megbolygatása végzetes lenne az Emberiség rendszere, illetve azon belül azok számára, akik már nem állnak harmóniában a természettel. Számos társadalom, sőt, egész civilizációk tűntek el azért, mert megszűnt az összhang köztük és az őket körülvevő környezet között.
A neolitikum kezdetéig az Emberiség egyfajta „funkcionális” összhangot tartott fenn a Természettel. Az emberek rokonsági vagy területi alapon szerveződő törzsekben éltek, maguk gondoskodtak az élelmükről, mondhatni a „természet lágy ölén” éltek. A neolitikum hajnalán azonban egyes levantei közösségek a természet lágy ölét hátrahagyva falvakban telepedtek meg, és az állatok háziasításával, a növénytermesztéssel, valamint a hulladék saját környezetbe való visszajuttatásával formálni kezdték környezetüket.

Egyes hagyományos népek körében továbbra is nagy tisztelet övezte a Természetet: e népek mindent elkövettek annak érdekében, hogy a harmóniát fenntartsák. Ám a neolitikus „forradalom” fokozatosan teret hódított a Közép-Keleten, Európában és Ázsiában: mind több közösség fordított hátat a Természet törvényeinek és ritmusának, erdőirtásokba fogtak, kizsákmányolták és szennyezni kezdték környezetüket. A modern kor hajnalára az Ember és a Természet szétválása drámai méreteket öltött: az emberi igényeket kielégíteni igyekvő masszív technológiák megjelenésével az emberiség egyenesen a természeti folyamatok pusztításába kezdett, és mára hatalmas, hétmilliárdos lélekszámú, óriási technológiai hatalommal és minden eddiginél magasabb igényekkel rendelkező rendszerré duzzadt. A Természettől való eltávolodása mára elérte a kritikus határt: jelenlegi formájában az Emberiség globálisan kiterjedt rendszere vészesen fenntarthatatlanná vált.

A Természettel fenntartott harmónia már a legkisebb hibát is megsínyli. Az Élethez nélkülözhetetlen, legalapvetőbb szükségleteink tekintetében a bolygónktól függünk: a levegő, a víz, a táplálék, az élhető területek, valamint a számtalan ásványianyag- és biológiai forrás tekintetében mind-mind függőségi viszonyba kerültünk.

Nézzük tehát: pontosan miféle változásokról van szó és mely területeken? Az Emberiség vagy a Természet rendszerében van szükség változásokra? E változásokkal a helyreállítás, az ellenállóképesség növelése és a stabilitás megteremtése a célunk, vagy az alapvető átalakulás?

A fentiekből logikusan az következik, hogy esztelenség lenne a természeti rendszerrel kapcsolatos változásokról beszélni, hiszen egész létünk e rendszer függvénye. Tudjuk: az emberi tudás véges. Ezt tekintetbe véve bármilyen változást szeretnénk is előidézni a rendszerben, az valószínűleg nem tenne jót a természeti egyensúlyból vészesen kibillent emberi rendszernek. Márpedig akik „mérnöki módon” próbálják átalakítani környezetünket, pontosan ezt akarják tenni: beleavatkoznak a növények életébe, a talaj kémiai összetételébe, sőt, még a csapadékmennyiséget és -eloszlást is szabályozni kívánják. Ezeket „helyi” beavatkozásokként igyekeznek beállítani, ám a szorosan összekapcsolódó biológiai hálózat miatt mindez globális következményekkel jár. A környezet mérnöki szemléletű megváltoztatása oda vezethet, hogy szó szerint a létünk a tét. A bioszféra kapcsán csakis a megóvásról, a fenntartásról, az egyensúly helyreállításáról és a rendszer ellenállóképességének növeléséről lehet szó, semmiképp sem beszélhetünk e rendszer megváltoztatásáról. A kulcsszó a stabilizáció, pontosabban a re-stabilizáció.

A bolygónkon élő emberi rendszer esetében ennek épp az ellenkezője igaz: itt a kulcsszó az alapvető változás,  az átalakítás. A probléma régóta fennáll és az egész rendszert érinti. Eltávolodtunk a Természettől, fejlődésünk rossz irányba halad, ám ahelyett, hogy ezeket az eltéréseket korrigáltuk volna, tudomást sem vettünk róluk, vagy technológiai eszközökkel próbáltuk ellensúlyozni őket. Más fajok, ha viszonyuk diszharmonikussá válik környezetükkel, a természetes kiválasztódás folyamata során eltűnnek. Mi azonban elhittük, hogy leigázhatjuk és saját céljaink szolgálatába állíthajuk a Természetet. Ez évszázadokon át működött, és az emberi világ fenntarthatatlansága csak a múlt század vége felé vált nyilvánvalóvá. Képesek voltuk a növekedésre, és ezt a folyamatot „fejlődésnek” kereszteltük el. A végletekig kimerített talajt kémiai módszerekkel ismét termékennyé tettük, a bioszférában eredetileg az élet fenntartását szolgáló energiaforrásokat maradéktalanul kiaknáztunk, és a népességet olyan hatalmas városi komplexumokba zsúfoltuk, amelyek lakóiknak életben tartásához óriási hátországot igényelnek. E vállalkozások sikerei közepette azonban elfelejtkeztünk arról, hogy túlléptük annak a természeti rendszernek a terhelhetőségét, amelytől voltaképpen létezésünk is függ.

A logikus következtetés tehát az, hogy az emberi rendszer tekintetében radikális változásra van szükség. E rendszer meghatározó struktúráinak és folyamatainak „restabilizálására” és „megújítására” irányuló jelenlegi kísérletek alapvetően elhibázottak. Az üzleti életet és a politikai vezetést mégis is e hibás szemléletmód jellemzi. Az üzletemberek vissza kívánják állítani a gazdasági növekedést meghatározó minták stabilitását, hogy vállalkozásaik profitszintjét biztosítsák, míg a politikusok azért igyekeznek e növekedés előnyeit a maguk javára fordítani, hogy megújíthassák államaik intézményeit és struktúráit. Nem veszik észre, hogy e célok elérése során önmagukat csapják be. A siker csak átmeneti lehet, és legfeljebb elodázni képes a végső számvetés óráját. Az emberi rendszert fenntarthatatlanná tévő folyamatokat nem lehet ugyanazokkal a módszerekkel megállítani vagy visszafordítani, mint amelyek e folyamatokat elindították. Ez a túlnépesedésre, az erőforrások kizsákmányolására és felélésére, valamint a természeti ciklusok és egyensúlyi helyzetek egyre súlyosabb túlterhelésére egyaránt igaz. Minél tovább várunk, a helyzet annál drámaibb, a rendszer átalakítása pedig annál nehezebb lesz. Mi pedig egyre rohanunk  a szakadék felé.

Tudnunk kell tehát, mit és hogyan akarunk megváltoztatni. Az emberi rendszer struktúráit és folyamatait alapjaiban kell megváltoztatnunk: valódi „világváltásra” van szükség. Az elemi létszükségleteinket biztosító rendszert érintő változásnak ugyanakkor fokozatosnak és inkrementálisnak kell lennie, és figyelembe kell vennie az elemek és folyamatok kölcsönös függőségi viszonyait. A „világmegváltoztatók” az emberi rendszer átalakítására, a „stabilitáspártiaknak” pedig a természeti rendszer ellenállóbbá tételére kell összpontosítaniuk. E kérdések tisztázása alighanem nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az emberiségre fenntartható jövő várjon ezen a bolygón.